Jelen weboldalt a Index.hu Rt. (a továbbiakban:
Index) és a Saxon-Network Informatikai Kft. (a továbbiakban: Saxon-Network),
(a továbbiakban
együttesen: Szolgáltató) üzemelteti abból a célból, hogy termékforgalmazó
partnerei és a vevők között elektronikus piacteret létesítsenek,
ami az eladók számára egységes megjelenést biztosít, a vevők számára
pedig a termékek egy helyen történő könnyebb áttekintését és megvásárlását
teszi lehetővé.
I. Általános tudnivalók
I.1. A jelen Általános Szerződési Feltétel
hatálya kiterjed a Magyarország területén nyújtott minden olyan elektronikus
kereskedelmi szolgáltatásra,
amely az Index és a Saxon-Network által üzemeltetett webcímen található
elektronikus piactéren keresztül történik.
I.2. A Velvet Plazában
történő vásárlás kizárólag elektronikus úton lehetséges, a jelen
Általános Szerződési Feltételekben meghatározott
módon. Semmilyen egyéb, így telefonon, telefaxon, levélben, stb.
megküldött rendelést nem áll módunkban elfogadni.
I.3. Szolgáltatásunkat
minden jogképes természetes és jogi személy, illetve jogi személyiséggel
nem rendelkező gazdálkodó szervezet jogosult
igénybe venni, amennyiben a sikeres regisztrációt elfogadja és magára
nézve kötelezőnek ismeri el a jelen Általános Szerződési Feltételekben
foglaltakat.
I.4. Ügyfélszolgálat:
Saxon-Network Informatikai Korlátolt Felelősségű
Társaság
Cégjegyzékszám:01-09-673938
Adószám: 12405127-2-42
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 54-58.
Telefon: 412-1872 (munkanapokon: 10-17 óráig)
Telefax: 412-1871
E-mail: plaza@velvet.hu
I.5. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy
a fenti ügyfélszolgálatot csupán technikai kérdésekkel (pl. szoftver
hibás működésével kapcsolatos
fogyasztói kifogások esetén) keressék. Amennyiben kérdésük, kifogásuk
a megrendelt termékkel kapcsolatos, abban az esetben kérdésüket vagy
igényük érvényesítését közvetlenül a termék gyártójánál/forgalmazójánál
tehetik fel, illetve velük szemben érvényesíthetik!
II. Regisztráció
A regisztrációval kapcsolatban olvassa el a súgót!
III. Böngészés, keresési lehetőségek
A böngészési és keresési lehetőségekről olvassa el a súgót! Kattintson
ide!
IV. A megrendelés
IV.1. A vásárolt áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit,
az áruk használatára vonatkozó utasításokat és a használatukkal járó
veszélyekről
szóló tájékoztatást a konkrét árucikk információs oldaláról lehet
részletesen megismerni. Az ismertető leírás esetleges pontatlanságáért
az adott termék forgalmazója a felelős.
IV.2. A vételár mindig a kiválasztott áru mellett feltüntetett ár,
amely tartalmazza az ÁFÁ-t is. Az árak a forgalmazók árlistáiból
származnak, azok valóságtartalmáért az üzemeltetők semmilyen felelősséget
nem vállalnak.
IV.3. A Velvet Plaza oldalain közzétett árak változtatásának jogát
fenntartjuk azzal, hogy a módosítás a weboldalon való megjelenéssel
egyidejűleg lép életbe. A módosítás a már megrendelt áruk vételárát
nem befolyásolja.
IV.4. A Szolgáltató a már megrendelt áruk vételáránál is fenntartja
a változtatás jogát, ha adatbeviteli hiba, illetve tévedés miatt
a weboldalon megadott ár eltér a forgalmazói árlistában foglaltaktól.
Ha a vevő ebben az esetben gyakorolja az elállás jogát, akkor a kiszállításból
eredő költségeket nem kell megtérítenie.
IV.5. Vevő a megrendelés feladásával kijelenti, hogy a jelen Általános
Szerződési Feltételeket elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri
el.
IV.6. A megrendelést csak sikeres regisztráció esetén és csak akkor
áll módunkban elfogadni, ha vevő a megrendeléshez szükséges valamennyi
mezőt maradéktalanul kitölti. A hibás adatokból eredő téves teljesítésből
eredő károkért az üzemeltetőket felelősség nem terheli.
IV.7. A Szolgáltató a Vevő ajánlatának megérkezését követően köteles
Vevő részére a vásárlást elektronikus úton visszaigazolni. Amennyiben
e visszaigazolás az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül
Vevő részére nem érkezik meg, akkor a Szolgáltató ajánlati kötöttsége,
illetve a Vevő vásárlási kötelezettsége minden további feltétel nélkül
megszűnik.
V. Szállítási és fizetési feltételek
Az rendelések kiszállítását a Velvet Plaza hátterében létrehozott Logisztikai Központ intézi.
A szállítási díj a megrendelés végösszegétől függ. Az együtt szállítható termékek esetén akár egy,
akár több forgalmazótól szármaó termékeket tartalmaz a rendelés, egy szállítási díj kerül felszámításra,
mely a rendelés bruttó végösszegétől függ. A szállítási díjat a Vevő a küldemény átvételekor a futárnak fizeti.
A szállítási díjak az ország egész területére egységesek.
Ide kattintva olvashatja el az aktuális szállítási feltételeket!VI. Elállási jog
VI.1. Vevő jogosult a megrendelést követően, de még a kiszállítást
megelőzően a vásárlástól elállni. Ezt az igényét elektronikus úton
jogosult jelezni az plaza@velvet.hu e-mail címen. Ebben az
esetben a vevőt semmilyen költségviselés nem terheli.
VI.2 Vevő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával
kapcsolatban felmerült költségeket.
VI.3. A Forgalmazó kizárólag sérülésmentes, hiánytalan csomagolású
termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat a vásárló
részére megtéríteni. A csomagolás sérüléséből adódó költségek a Vevőt
terhelik.
VI.4. A Forgalmazó követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából
eredő kárának megtérítését.
VI.5 Amennyiben megrendelése során élni kíván a 17/1999. (II. 5.) kormányrendeletben
részletesen rögzített feltétel nélküli elállási jogával, felvilágosítás, speciális
kérés és esetleges probléma esetén kérjük, keresse meg Vevőszolgálatunkat
az plaza@velvet.hu e-mail címen.
VII. Garancia, szavatosság
VII.1. A jótállásra és a szavatosságra a Ptk-ban és a 151/2003. (IX.22.)
kormányrendeletben foglaltak az irányadók. Az egyes árucikkekre vonatkozó
jótállási és szavatossági feltételek tekintetében speciális rendelkezések
a forgalmazók információs oldalán találhatók.
VII.2. A garancia érvényesítése a forgalmazók üzleteiben, a forgalmazókkal
szemben lehetséges.
VII.3. Rendkívül fontos, hogy a rendelés átvételekor kapott garancialevelet
és a vásárlásról kiállított részletes számlát őrizze meg, amit a
vevő Velvet partnere ad át a rendelés teljesítésekor.
VIII. Felelősség
VIII.1. A Velvet Plazában való vásárlás feltételezi a vásárló
részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét
és a techológiával együttjáró hibalehetőségek elfogadását.
VIII.2. A szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a Velvet Plazához
való csatlakozás miatt következett be. A látogató felelőssége felmérni,
hogy hogyan védheti meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktól.
Egyedül a vásárló felelős a Velvet Plazához való kapcsolódásáért és a
Velvet Plaza weboldalon történő vásárlásért. Az üzemeltető nem vonható
felelősségre vis maior esetén.
VIII.3. Vis maiornak kell tekinteni különösen az internetes hálózatban
bekövetkezett olyan hibákat, amelyek megakadályozzák a Velvet Plaza akadálytalan
működését és a weboldalon történő vásárlást, továbbá, ha a működési
hibával összefüggésben az Intreneten küldött és fogadott adat elveszik.
IX. Adatvédelem
IX.1. A Velvet Plaza ezúton tájékoztatja vevőit, hogy adataikat
a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása
érdekében tárolja. Adatait harmadik félnek nem adja át, kivéve,
ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Velvet Plaza alvállalkozójaként
működik. Az alvállalkozók a Velvet Plaza által átadott személyes adatokat
semmilyen módon nem jogosultak megőrizni, felhasználni, illetve
további személyeknek átadni. Az adatainak kezelésekor a mindekor
hatályos Adatvédelmi Törvénynek, illetve a www.index.hu adatvédelmi
elveinek megfelelően járunk el.
A Saxon-Network Kft. adatkezelési nyilvántartási azonosítója 01086-0001.
X. Egyéb
X.1. Az üzemeltetők szabadon módosíthatják a vásárlási és a jelen
Általános Szerződési Feltételeket. Bármely módosítás abban az időpontban
lép életbe, amikor a módosítás szövege online megtalálható a weblapon.
X.2. Abban az esetben, ha a látogató bármilyen formában megsérti
a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt szabályokat, akkor
az üzemeltetők szabadon érvénytelennek nyilváníthatják a vevő regisztrációját
és vásárlását.
X.3. A szerződő felek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az
esetleges vitás kérdéseket tárgyalások útján rendezzék. Amennyiben
ez nem lehetséges a jogvita rendezésére, szerződő felek a Magyar
Gazdasági Kamara Választott Bíróságának joghatóságát kötik ki.
X.4. A jelen weboldal üzemeltetői az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról
szóló 2001. évi CVIII. Törvény alapján közvetítő szolgáltatónak minősülnek,
ezért a jelen weblapon más által rendelkezésre bocsátott jogszabályba
ütköző tartalmú információval harmadik személynek okozott kárért
felelősséggel nem tartoznak.